Alkoholistákkal vannak tele a kórházak

Minden este lecsúszik egy-két sör a tévé előtt? Előfordul, hogy leissza magát? Tóth Miklós, a szigetvári kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezetője, a Minnesota-modell egyik meghonosítója szerint a kórházakban kezelt emberek több mint fele valójában alkoholista, és ha a fentiek igazak önre, néhány év múlva könnyen kezelésre szorulhat. Milyen jelek utalnak arra, hogy valaki alkoholbeteg? Kik a kóros ivók?

Amikor az interjú előtt telefonon beszéltünk, azt mondta, a belgyógyászatokon fekvő betegek körülbelül 60 százaléka valójában alkoholbeteg. Ez egy elég magas szám, hogy jött ki?

A köztudatban csak az van benne, hogy az alkohol károsítja a májat, de azt már kevesebben tudják, hogy okozhat hasnyálmirigy-gyulladást, gyomorfekélyt vagy gyomorvérzést is. Az orvosok általában mégis a szövődményt próbálják kezelni, pedig ha a beteg lemondana az alkoholról, a betegsége is megszûnne. Az Országos Alkohológiai Intézetben korábban úgy számoltak, a kórházban fekvők 65 százaléka valójában alkoholista. Mivel ez az intézmény már nem létezik, nincsenek friss adataink, de a magyarok továbbra is fejenként 12-13 liter száz százalékos alkoholt isznak meg évente, szóval nem történhetett nagy változás.

Ha ez igaz, akkor a betegek több, mint felét rosszul kezelik. Miért nem tûnik fel az orvosoknak, ha valaki alkoholista?

Ennek több oka van, az egyik a képzés hiányossága. Az addiktológia választható tantárgy az egyetemen, és általában nem gyakorlati szakemberek tartják, akik kevésbé tudják, hogyan lehet felismerni, ha valaki alkoholbeteg. Szerintem az orvosok jó része úgy gondolja, hogy ez olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. A végén már tényleg nem nagy kunszt felismerni, a lényeg az lenne, hogy időben észrevegyék a problémát. De a betegek és a hozzátartozók általában tagadnak, az orvos pedig elhiszi, amit hall.

 

 

 

 

Mindenki tudja, hogy a függők tagadnak, ennyire nem lehetnek naivak az orvosok.

Van ebben naivitás, de van benne tapintat is. Nehéz szembesíteni a beteget azzal, hogy nem mond igazat, mert a beteg ilyenkor felháborodik, és feljelentéssel fenyegetheti az orvost, aki inkább menekül a helyzet elől. Vagyis feltehetően olyan orvosok is csöndben maradnak, akik tudják olvasni a jeleket.

Milyen jelekből lehet megállapítani, hogy valaki az alkoholtól lett beteg?

Először is a kinézetből. Látszik a bőrön, a hajon, a lepedékes nyelven, a fogak állapotán, a kipirult arcon. Előrehaladottabb stádiumban lehet sápadt, püffedt az arc. És persze meg kell nézni, milyen panaszokkal került kórházba: gyomorvérzéssel? Hasnyálmirigy-gyulladással? Zsibbadnak a lábai? Sérült a koponyája? Hamar összeáll a kép annak, aki érti ezt a szakmát. A legtöbbször mégsem gondolnak az alkoholra, inkább gyógyszerekkel kezelik a szövődményeket.

Mikor jelennek meg az első látható tünetek?

Egyéni érzékenységtől függ, de néhány év elég hozzá. Az alkoholizmus nem hirtelen alakul ki, a kóros ivás előzi meg. Kétféleképpen lehet valaki kóros ivó: ha mindennap megiszik mondjuk 2-3 sört a tévé előtt, de nem rúg be, vagy ha időről időre iszik nagyobb mennyiséget. A kóros ivás már károsítja a testet, és jelentkezhetnek belgyógyászati szövődmények. Ha egy orvos ebben a stádiumban figyelmezteti a beteget, hogy teljesen és véglegesen le kell állni a piával, akkor még önerőből is meg tudja csinálni.

De nem jut eszébe senkinek.

Nem, mert ezek amúgy is létező betegségek, például vírus is okozhat májkárosodást, magyar viszonylatban mégis az alkoholra kellene gondolni először. A háziorvosok vannak jó helyzetben, mert ismerik a családot, meg tudják kérdezni a szomszédokat is. Sokszor persze a család sem gondolja, hogy az alkohol van a háttérben, főleg a szintivóknál szokott jönni a nagy meglepetés.

 

 

 

 

Az mit jelent?

A szintivás az alkoholizmus egyik legkárosabb formája, borvidékeken gyakori, ahol gyerekkorától fogva mindenki azt látja, hogy ott egy kancsó bor az asztalon, és minden étkezésnél felhajtanak egy-egy pohárral. Senki sem rúg be tőle, mindenki teszi a dolgát, az apuka is egy békés, kedves ember, aztán mondjuk egy lábtöréssel kórházba kerül, majd jön egy durva delírium. Ilyenkor mindenki csodálkozik, hogy hát nem iszik ez annyit. Nagy a tudatlanság abban, hogy mennyit szabad inni, alig tartja be valaki a szociális ivás három kritériumát.

Melyek ezek?

Csak ünnepekkor inni, csak társaságban, és soha nem berúgni. Ez nem árt sem a testnek, sem a léleknek. Ennek kellene megfelelni mindenkinek.

Nehezen találnék olyan embert az ismerőseim közt, aki megfelel ennek. Kamaszkorban a fiatalok bulizni, inni kezdenek, ilyenkor mit kellene tennie a szülőnek?

A berúgásnak nem szabad megtörténnie, de ha mégis megtörténik, akkor arról mindenképp visszajelzést kell kapnia a kamasznak, hogy tudatosuljanak benne a következmények: kiröhögik, összehányja magát, bármit történhet vele. Beszélgetni kell vele az alkohol káros hatásairól és arról, hogy ki volt a családban alkoholbeteg, hogy végezte, miben halt meg. Meg kell neki mondani, hogy ő is oda fog jutni, ha iszik, mert benne van a családban a hajlam.

 

 

 

 

Sok társaságban épp a berúgások a jó sztorik alapjai.

Ahol ezek a jó sztorik, ott nagy a baj. Persze nem véletlenül olyan alacsony az átlagéletkor Magyarországon.

Tegyük fel, hogy az orvosnak feltûnik, mi van a háttérben, és szól róla a betegnek. Hogyan jut el végül az addiktológiára?

Az nem egyszerû dolog, mert a betegnek el kell fogadnia, hogy az alkoholtól vannak a bajai, és akarnia kell változtatni. Sokan nem akarnak, mert az elején nem érzik, hogy betegek, inkább beszedik a gyógyszereket, és kész. Aztán fél év- egy év múlva megint panaszai lesznek, elkezd fájni a gyomra, felmaródik a nyelőcsöve. Ekkor még inkább elkerüli az orvost, de jön a szívritmuszavar, ami megijeszti, elmegy a kardiológushoz, aki felírja a szívritmus-szabályozó gyógyszert. Mire bekerül az addiktológiára, már több szervi baja is van.

Ha az orvosok időben észrevennék az alkoholfüggőséget, akkor lenne elég addiktológiai kapacitás az országban?

Kapacitás lenne, a kérdés, hogy milyen módszert alkalmaznak. A Minnesota-modell, ami a leghatékonyabb rehabilitációs módszer, csak a szigetvári kórházban mûködik száz százalékos formában.

Mi a módszer lényege?

Az alkoholbetegséget gyógyíthatatlan betegségnek tekintjük: olyan nincs, hogy egy függő valaha úja normálisan igyon. Ha újra iszik, minden ott folytatódik, ahol abbamaradt, sőt még rosszabb lesz. Ez egy hat-nyolc hónapos rehabilitáció, amelyben ötvözzük az önsegítő módszereket a pszichoterápiával. Az önsegítés az anonim alkoholisták 12 lépéses programja mentén történik. Az első lépés, hogy beismerjük: tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben, és az életünk irányíthatatlanná vált. A további lépések vezetnek el addig, míg a beteg alkohol nélkül is jól érzi magát a bőrében.

 

 

 

 

Miért fontos, hogy bevonják a családot is?

Család nélkül nincs hatékony terápia, mert a családnak is meg kell tanulnia bizonyos dolgokat, először is, hogy tilos otthon alkoholt tartani. A legtöbb családtag kodependenssé válik, ami azt jelenti, hogy nem a saját életét éli, hanem kiszolgáltatja magát az alkoholistának. Az ilyen családtagoknak, a névtelen társfüggőknek is van saját önsegítő csoportjuk.

Máshol is mûködik az országban Minnesota-modell?

Inkább kísérletezések vannak. Nálunk alapelv, hogy csak addig adunk nyugtatót, amíg az elvonási tünetek miatt szükséges, de az esetek 90 százalékában ezt nem tartják be, hanem ráállítják a beteget a gyógyszerre. Ez azért van, mert a pszichiáterek valamilyen pszichés betegség szövődményének tartják az alkoholbetegséget. Azt gondolják, hogy a beteg depressziós, mert depresszív tüneteket emleget: reménytelenség, szomorúság, indítékszegénység. Szerintük a betegek a depressziójukat kezelik alkohollal, ezért a depressziót kell gyógyszerrel megszüntetni, de nem járnak sikerrel, mert a nyugtató még erősebb függőséget okoz.

Általában azt hallani, hogy a függőség csak egy tünete valami más betegségnek.

Ezt szokták mondani, de ez nem igaz. Az emberek genetikusan öröklik a fogékonyságot a kontrollvesztés iránt, amiből lehet alkoholizmus, szexfüggőség, játékfüggőség, munkamánia, sportfüggőség, bármi.

 

 

 

 

Akkor az egy eleve értelmetlen kifejezés, hogy valaki az “alkoholba menekül”?

Az menekül az alkoholba, aki genetikailag hajlamos rá.

Ez furcsa, mert vannak országok, ahol kiugró az alkoholfogyasztás, máshol meg nem. Magyarországon például eléggé kiugró. Ha genetikai okok vannak a háttérben, hogyhogy nem kiegyenlítettebb a mezőny?

Azért, mert nem az alkoholizmus öröklődik, hanem a függőségre való fogékonyság. Ha egy ország kultúrája elítéli az alkoholt, de például nagyra becsüli a munkát, akkor ott inkább munkamániások lesznek. Úgy tűnik, a magyar kultúrába jobban belefér az alkohol.

Forrás: 444.hu